A nyúl ürege

Mint ahogy oly sokan, magam is gyakran kommentelem az interneten - különösen az oly sokat szidott és magasztalt Facebook-on - megosztott posztokat, azon belül pedig különös hévvel azokat, melyek politikai tartalommal bírnak (ha már nyakunkon a választás)!

Hiszen ha már a való világban egyre ritkábban tudom véleményemet ütköztetni (főleg megütközés nélkül), legalább itt megvan az az illúzióm, hogy rákapcsolódva a virtuális világra, nem maradok le semmiről, és nem maradok ki semmiből, és a gondolatok oda-vissza áramoltatásából talán valami jó is kisülhet.

A valóságban úgysem beszélgethetek, hisz mindenki fél, meg retteg, meg riog, meg cidrizik, hogy "Úristen, de hát mi van, ha a falnak is füle van és meghallják, és egyébként is... Úristen!"

Hiába, messze vagyunk még az európai polgár eszméjétől!

Szóval, mivel ez így esélytelen, marad a kétes forrásból eredő, és még kétesebb tartalmú poszt, mely bárhogy is, de sosem hagy hidegen, (mint ahogyan a szenvedő állatok sem!) hisz örökké protestáló lelkem nem engedi, hogy szó nélkül hagyjam a dolgokat.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én az utóbbi időben egyre gyakrabban érzem azt, hogy inkább lemaradnék és kimaradnék, és kívül rekednék, és eltűnnék ebből a leképeződött valóságból, mert lassan már azt sem tudom, mi az a valóság, vagy mi nem az, hogy ki vagyok én, kik azok a mások, és ők vajon milyen világban élnek, és akkor én milyen világban élek, és én álmodom-e, vagy engem álmodik valaki...

Tudom, ez így kissé zavaros, de valahogy úgy érzem magam, mint Alice abban a bizonyos mesében, amikor a "Nyalka nyúl" után rohanva egyszer csak belevész egy végtelen hosszú alagútba, melyben csak zuhan, csak zuhan és zuhan, de egyszer aztán földet ér, és miután magához tér, kétségbeesve állapítja meg, hogy fogalma sincs, hová került, és milyen világ is ez, és ki, vagy kik irányítják, és egyáltalán...

Mióta Alice felfedezte ezt a világot, sokan vették üldözőbe a Nyuszit és ugrottak utána, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy mára már valamiféle párhuzamos valóságban leledzünk, melyben az egyik csapat idefönt megpróbálja ép ésszel átvészelni a mindennapokat a nélkül, hogy őrültek házába kerülne, a másik csapat viszont végérvényesen a gödörbe veszett Nyuszistul és Alice-ostul!

Alice, utána ugró társaival együtt egy olyan világba keveredett, ahol egy nehéz gyerekkorú, ezért magán kívül mindenki mást gyűlölő, kisebbrendűségi komplexustól szenvedő aprócska lény az úr, aki zsarnoki módon uralkodik alattvalóin és szakadatlan, szellemekkel való harca közben akkorára nőtt a feje, hogy már maga sem bírja el.

Ő a nagy "Szívkirály(nő)"!

"Szívkirály(nő)" világában csak azoknak van esélye elkerülni folyton munkában álló pallosát, akik földig rogynak "nagysága" előtt, és még véletlenül sem esznek Uniós pályázati pénzekből felhalmozott "sütikéiből", merthogy az az Övé, és csak is az Övé!

(Réges-régen, egyik alattvalója, egy fess frakkban feszítő béka megkívánt egy kis édességet, és elcsent egyet a királynő Uniós sütikéiből. Vesztére azonban a zsarnoki "Szívkirály(nő)" észrevette a békaszáj szélén vörösen csillogó, és lassan csordogáló eperlekvár-tölteléket, és tomboló dühében levágatta az áruló fejét).

Mindenki így járt, aki bármilyen módon szembe mert szegülni Szívkirály(nő) akaratával, és a várkastély körüli árok annyira megtelt a levágott fejekkel, hogy lassan már nem is lehetett vizesároknak hívni, talán inkább a vízfejűek árkának.

A kicsit kreatívabb alattvalók, azok, akik folyton Szívkirály(nő) körül sürgölődtek abban bízva, hogy a sütikékből nekik is csurran-cseppen egy darabka, a hajbókolást és a rogyadozást odáig fejlesztették, hogy saját testüket torzították el a legkülönfélébb módokon. Tudták ugyanis, hogy a királynő azokkal a legnyájasabb (már ha esetében lehet egyáltalán szó erről!), akik hasonló testi hibákkal rendelkeznek.

Ezért volt, aki normális méretű orrára Cyrano ékét megszégyenítő álorrot ragasztott, volt, aki átlagosnak és arányosnak mondható homlokát akkorára növelte, mint amekkora az állatvilágban csak a rinocérosznak van, míg mások nem átallottak akkora bendőt kötni derekukra, hogy már a cipőjüket sem látták tőle.

Nem tehettek mást, hiszen az áhított Uniós sütikékből csak akkor kaphattak valamit, ha ők is ugyanolyanná torzulnak, mint a Szívkirály(nő)!

És ők torzultak is, serényen és lelkesen, hiszen így egyre nagyobb és nagyobb sütikékhez jutottak a nagyfejű királynő kegye által. Végül lassan már magukra sem ismertek a nagy test- és tudatmódosítás közben, de mit számít ez, amikor az ő zsebeik és erszényeik is tömve voltak finomabbnál finomabb sütikékkel.

Eközben persze Csodaország lakói egyre csak szenvedtek és senyvedtek, de leginkább rettegtek Szívkirálynő vérszomjas pakli seregétől, amely Kör Bubi vezetésével folyton üldözte őket.

A Királynő ugyanis - mint ahogyan az elején már említettem - veleszületett és gyógyíthatatlan üldözési mániában szenvedett, és ott is ellenséget szimatolt, ahol valójában nem volt. Ezért aztán egyre csak hulltak és hulltak a fejek, és a várárok lassan teljesen megtelt.

Ekkor csöppent történetünkbe Alice, pontosabban ekkor hullott alá, reményt adva azoknak, akik még hittek abban, hogy Szívkirály(nő) hatalma megtörhető. Alice, nem sokkal az után, hogy találkozott az őrült Kalapossal és barátaival, hamarosan a Királynő foglya lett, aki tudta, hogy az egyetlen, aki legyőzheti őt, nem más, mint a szőke serdülőlány. Tett is róla, hogy jól lakat alatt tartsa. Alice hangja mégis elért hozzá, és ez a hang szemtelenül és szégyentelenül azt harsogta, hogy "a Királynőnek nagy a feje, de még milyen nagy!"

Hüledezett és sápadozott is erre az udvar, legkiváltképp a Királynő. Hiába győzködték az alattvalók Alice-t, hogy márpedig a Királynő feje teljesen normális méretű, Alice nem tágított, és kitartott véleménye mellett.

Ezt a nyilvánvaló tényt az udvar valamennyi tagja, elsősorban pedig a Királynő személyes támadásnak vette, és fennen hirdette szerte a Birodalomban, hogy az ellenség katonái (jelen esetben Alice) "már a spájzban vannak!"

Rettegett is a jónép a nem létező ellenségtől, és hiába próbálták meggyőzni Alice-t, vonja vissza állítását, miszerint a fej nagy, nem jártak eredménnyel.

A lány ugyanis kitartott, és hasztalan próbálta meggyőzni az alattvalókat a nyilvánvaló tényről!

Hiába, két különböző világ lakói sem a mesében, sem a valóságban nem érthetik meg egymást. Aki támadást lát mindenben, ami pusztán tényeken alapszik, az végérvényesen Szívkirály(nő) alattvalója marad, amíg Csodaország meg nem szűnik létezni...

Na, pontosan így vagyok én is ezzel, amikor az interneten hasztalan próbálom meggyőzni virtuális vitapartnereimet (Szívkirály(nő) híveit és alattvalóit) és sorakoztatom fel a tényeket az újabb tények után. Mintha meg sem hallanák, vagy ha meg is hallják, azonnal a fejemre zúdítják, hogy "migránsbarát", "Soros-bérenc", "Uniós ügynök", "hazaáruló", "idegenszívű", és még hosszan sorolhatnám a kacifántos jelzőket.

A lényeg, hogy jelenleg Magyarországon két külön világ létezik, és sajnos mindkettő nagyon is valóságos! Az egyik szolgalelkűen fut a Nagy hasú (bocsánat, nagyfejű) után, bármit is mondjon, bármit is tegyen, bármennyit is raboljon. Nekik mindegy, hogy mik a tények, mi a valóság, nem akarnak tudomást venni róla, mert ezzel összeomlana mindaz, amiben addig hittek, és kénytelenek lennének egy új világot teremteni, új eszmékkel és új értékrenddel.

Ők ezt nem teszik, mert valamiért megfelel nekik az, ami van. Ebben a világban az alattvalónak csak az a dolga, hogy vakon higgyen, hogy ujjongjon és hajlongjon, és akkor a Nagy hasú dob majd neki valami koncot, mint a vágóhíd mellett a kóbor kutyáknak szokás.

Vannak, akiknek sokkal nagyobb konc jut, és ezért a koncért akár műorrot, műhasat és műfület is magukra ragasztanak, csak hogy a Nagy hasúhoz torzuljanak. Mert megéri, mert nagyon megéri és különben is, manapság luxus a lelkiismeret.

Végül sajnos szólnunk kell azokról is, akik mérhetetlen tudatlanságban tengődnek, és akiknek egyedüli és kizárólagos információforrásuk az óriásplakát, az M1 csatorna, meg talán a Kossuth Rádió (ja, meg a szomszédban lakó Ödön bácsi, aki annyira tájékozott).

Akik azt hiszik, hogy az ENSZ egy ország, akik rettegnek, hogy Soros György miniszterelnökként jelölteti magát a 2018-as választásokon, akik azt mondják, hogy Simicskát ők Simicsnek hívják, mert nem akarják becézni.

Igen Hölgyeim és Uraim, ők a Bödőcs-féle "Gáborok" és "Emőkék", a beszűkült világukban tengődő és gyűlölködő, saját nyomorukért másokat okoló kisemberek, akik hőst látnak ebben a Nagy hasúban, és általa kívánják megvívni nem létező harcukat egy nem létező ellenséggel.

Mert így ők is nagyokká válhatnak, olyanokká, mint Árpád vezér, mint István király, és Kossuth, és Széchenyi és az összes, lelkesen felemlegetett hős.

Mert majd ki, ha mi nem? És takarodjon az Unió, és takarodjon Brüsszel és a 7-es cikkely, és minket csak ne kritizáljanak, mert majd mi megmutatjuk, mi, a keleti horda bebizonyítjuk, hogy nincs nálunk nagyobb és jobb kerek e világon, nemhogy az Unióban!

(Ja, azért a sütikéket küldhetitek!)

Hát ők azok, akiknek hiába mondja Alice, hogy a Királynőnek hatalmas a feje, a pakli hadsereg pedig nem létezik, és Kör Bubi sem, mert ez csak egy kártyavár, egy egyszerű kártyavár, melyet az első tavaszi szellő elsöpör...!