Betonlelkek

Most már kétség sem fér hozzá, hogy a jelenleg regnáló politikai hatalmat a legkevésbé sem érdekli az állatok védelme, és a velük kegyetlenül bánók elleni szigorúbb büntetés jogi környezetének megteremtése. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a múlt hónapban egy arcrándítás nélkül dobták sutba azt az - ellenzék által benyújtott - törvényjavaslatot, mely szigorúbban kívánta büntetni azokat, akik eme köztünk és velünk élő csodálatos teremtményeket a törvény erejével mind jobban óvni és védeni lett volna hivatott.

Nem számít mindez még annak fényében sem, hogy ma már nem telik el nap a nélkül, hogy a jobb érzésű emberek lelkét és idegeit ne borzolná egy-egy újabb elképesztő gaztett, amit az állatok ellen elkövetnek ebben az országban!

Elgondolkodtató, mi az oka annak, hogy ennyire kívül esik a kormánypártok látó- és érzőkörén ez a téma? Mire hivatkoznak akkor, (ha hivatkoznak egyáltalán) amikor leszavaznak egy ilyen javaslatot? Miért fáj az nekik, ha az állatoknak több joguk van, ha nagyobb biztonságban lehetnek tőlünk, vérszomjas emberektől?

Csupa olyan kérdés, melyre talán még ők maguk sem tudják a választ. És talán azért nem, mert még annyira sem érdekli őket, hogy ezen elgondolkodjanak. Tudat alatt persze biztosan motoszkál bennük valamiféle gondolat azzal kapcsolatban, hogy minek is foglalkozzunk ezzel a témával? Hoz ez nekünk bármilyen hasznot, hoz-e újabb milliókat, vagy megint csak a "libsik" feltűnési viszketegségéről és "hisztijéről" van szó?

Mindezt nem tudhatjuk, csak sejtéseink lehetnek az okokat illetően.

Ám ahhoz már nem kell találgatásokba bocsátkoznunk, sőt, szakértőnek sem lennünk, hogy lássuk, mi történik a természettel hazánkban úgy általában. Mindegy, hogy mely tájegységről, természetvédelmi területről van szó, mert ez a tendencia hazánk bármely szegletét érinti, vagy fogja érinteni. Ez az egy, ami egészen biztos!

Sehol nem lehetünk biztonságban az ország politikai "elit"-jének esztelen és mindent elpusztító ámokfutása ellen, főképp, ha olyan értékekről van szó, melyeknek leginkább szükségük van a védelmünkre és tiszteletünkre. Az élet és a törékenység tiszteletére!

Az az ember, és az a hatalom, amely közömbös minden iránt, ami szép, tiszta és oltalomra szorul, nem hasonlítható máshoz, mint egy hideg és szürke betonmasszához, mely mindent maga alá temetve adja áttörhetetlen fundamentumát a legádázabb kegyetlenségnek.

És ők kegyetlenek! Kegyetlenek, mert megállás nélkül az erő és a hatalom nyelvén üvöltenek a fülünkbe. Nekik csak azokra van szükségük, akik erősek, akik nem szorulnak segítségre, mert "jaj" azoknak, akik ki vannak szolgáltatva nekik, akik fogyatékkal, vagy bármilyen más, súlyos betegséggel élnek, akik segítségre szorulnak. Ők ugyanolyan törékenyek, mint az az erdő, melynek szívet melengető ösvényeit betonba öntötték, mert valakinek ez érte meg, vagy mint az az ezüstösen csörgedező kis mátrai patak, mely az emberek boldog és szomorú pillanatainak sóhaját hallgatta évszázadokon keresztül, és ami most szürkén habzó pokolfolyammá változott a belé kerülő kéngáztól.

Az a hatalom, amely nem veszi tudomásul, hogy egy társadalomban a legtermészetesebb módon vannak gyengék, elesettek és segítségre szorulók, hogy van egy természeti környezet, növényekkel és állatokkal, melyek nekünk - mint csúcsragadozóknak - a legnagyobb mértékben vannak kiszolgáltatva, s amely hatalom nem átall ezekről a lelkekről tudomást sem venni, hovatovább az erő törvénye mentén még igyekszik el is tiporni őket, az még nem tudja, hogy egy ország erejét épp a benne élők (legyen az ember, vagy állat) törékenysége, szelídsége, kiszolgáltatottsága adja, mert ez által mérhető le egy magát erősnek valló nemzet valódi morális ereje. Egy emberi közösség azért értékes, mert olyan viszonyrendszert teremt, melyben helye van az erősnek, a gyengének, a határozottnak, a bizonytalannak, mert ez így alkot egy egészet. E nélkül csak egy meghatározhatatlan torzó lenne, semmi több!

Ha csak az erősekről veszünk tudomást, ha csak az erő nyelvén beszélünk, ha kizárólagos jogokkal ruházzuk fel őket a gyengék felett, akkor előbbiek egyszer minden bizonnyal önmaguk csapdájába esnek, mert a kocka mindig fordul!

Eljön annak az ideje, amikor majd ők válnak elesetté, és akkor nem lesz kihez segítségért fordulniuk, mert ők értették a dolgukat, amikor "betonozásról" volt szó. Az utolsó felvonásban pedig már egy fogát vicsorgató hiéna sem lesz a színpadon, aki legalább a húsukba marhatna, hogy emlékeztesse őket saját "erősségük" ostoba illúziójára.