Köldökzsinór

Vajon honnan ez az ádáz harag, ez a támadó, és "végképp eltörölni" kívánó szándék a közösségi oldalakon a kormánypárt lelkes védbástyáját képező állampolgárok részéről? Mire való ez az emberi méltóságban való szakadatlan megalázása mindazoknak, akik másképp gondolják?

Mit akarnak még? Hisz ők nyertek, ráadásul egymást követően háromszor is! Az ország lakosságának nagyjából a negyede tehát elégedett lehet mindazzal, ami ma Magyarország. Az lett, amit akartak, az a párt kormányoz, melynek értékrendjével és jövőképével nyilvánvalóan egyetértenek. Ráadásul a mágikus 2/3-os felhatalmazással! Micsoda kéjmámorban úszhat uszkve két és fél millió büszke honfitársunk.

Milyen öröm ez, különösképp annak a hét és fél millió "maradéknak", akik valahogy úgy gondolták, talán mégsem ők lesznek a legalkalmasabbak arra, hogy kis hazánkat a megfelelő irányba navigálják. De hagyjuk is, mit nekünk hét és fél millió, hiszen ők úgy sem tudják, mit beszélnek, "prolik" mind, meg "kommunisták", "Soros bérencek" és "migráns simogató" idióták. Nem, még a legvadabb rémálmainkban se jöjjön elő, hogy ezek az Unió által fizetett, hazaáruló besúgók vegyék át eme "keresztyén" ország irányítását!

Lássuk be, hogy itt felelősségük teljes tudatában és belátási képességeik birtokában lévő hithű, "keresztyén" értékrendet valló, igaz magyarok voksoltak úgy, ahogy azt megkívánta a haza. Legyünk megértőek és ne legyünk rosszmájúak! Ne gondoljuk, hogy a zsák krumpli, vagy a cupákos körömpörkölt mámorító íze erősítette meg őket abban, hogy - ezúttal is - tudják, ki az ő (illetve a mi) bölcs vezérük, akinek csak hálával és kézcsókkal tartoznak, valahányszor az a látóterükbe kerül.

Milyen jó is lenne, ha ez gyakrabban megtörténne, és nem csak négyévente, hiszen igény lenne rá. A hű alattvalóknak folyamatosan kell a megerősítés, főképp azokban az időkben, amikor a zsák krumpli már elfogyott, és amikor a cupákos kondér alján sem látni már egy tunkolni való pörköltszaftot sem. Ilyenkor kellene emlékeztetni a jámbor lelkeket, hogy "itt vagyok, ne féljetek, én megvédelek benneteket", még akkor is, ha közben éhen haltatok, és a polgármester is elfelejtette nektek odaadni a gyerek gyógyszerére azt a 15 ezer forintot, amit a kocsmában népszerűsített "reklámvideó"-ért beígért. 

De nem baj, semmi vész! Ők tudják, hogy bölcs vezérük fontosabb dolgokkal van elfoglalva, hisz folyton harcban kell állnia, értük küzd nap, mint nap migránssal, Brüsszellel, meg Strasbourggal, meg a rohadt libsikkel, meg az ország nagyobbik felével. Ellenség mindenhol, ahol meg nem, ott még inkább!

A hátvédnek tehát marad a szó- és klaviatúra csata a közösségi oldalakon, nem kell tehát attól tartani, hogy nem foglalják le magukat és véletlenül észreveszik, hogy már vizes zsemlére sem telik. Fontosabb ennél, hogy vezérükkel együtt ők is küzdhessenek a prolikkal, meg libsikkel és legalább addig sem kell gondolkodniuk kis hazánk gondjain és a problémák összefüggésein. Erős bástyái ők valamennyien a harcos vitéznek, akik, ha kell, (meg ha fizetik őket) úgy csapódnak be a kommentharcba, mint meteor az arizonai rónaságba. Itt van az ő igazi csataterük, ami a lehető legalkalmasabb helye kevéssé szofisztikált magvas gondolataik megosztására. 

Ezért nem egészen világos az, mire ez a vehemencia és állandóan lesben állás, valahányszor ellenzéki poszt jelenik meg a virtuális kakofónia idővonalán? Hisz nyugodtan hátradőlhetnének a fotelban, nem kellene küzdeniük, hisz "a számok önmagukért beszélnek" és különben is, van, aki harcoljon helyettük, sőt, gondolkodik is helyettük, csak hogy őket kímélje. Ez az önfeláldozásnak pedig az a  szintje, ami után már-már a torkunk is összeszorul.

Az a jó, hogy a tőmondatos és a világ összes problémájára frappáns megoldást kínáló mondatokon - mint például a "Nem leszünk bevándorló ország", vagy az "Állítsuk meg Brüsszelt!", netán a "Nekünk Magyarország az első" - szocializálódott honfitársainkkal rövidre zárhatja a beszélgetést egy - a másik oldalt képviselő - "rohadt proli".

Miután utóbbi reményittas arccal szurkol "vetélytársának", hogy sikerüljön megfogalmaznia egy - legalább - két tagmondatból álló érvet pártja és vezére mellett, rá kell jönnie, hogy vágya nem teljesülhet. "Beszélgetőpartnere" pusztán tovább bővítette tábora szitokszavainak és jelzőinek eleddig is igen színes, ám annál unalmasabb palettáját. Újfent' meg kell tehát állapítania, hogy aznap sem sikerült felhágniuk a magyar-magyar közötti kommunikáció Parnasszusára.

A Fidesz kisdedjeit erősen köti a pártjukhoz szorosan kapcsolódó és életet adó köldökzsinórjuk, mely teljességgel lehetetlenné teszi számukra az önálló gondolkodást, hiszen az ostoba demagógiával átitatott oxigént csak vérben oldva kapják a gazdaszervezettől . Így tehát saját gondolatokkal nem igen rendelkező, és tényeken alapuló érvelésre majdhogy' képtelen állampolgárokkal cserélhetünk eszmét nap, mint nap. Ez pedig kettős haszon bölcs vezérük számára. Egyrészt azt a látszatot kelti, hogy ők mindenhol ott vannak, másrészt a két tábor addig sem figyel arra, hogy hány milliárdot mosnak át az Atlanti-óceán kéklő vizén mindaddig, amíg a Zöld-foki-szigetekre nem érnek a még véletlenül sem az adófizetők pénzéből finanszírozott útjaikon. Innentől kezdve pedig már tényleg csak egy kérdés maradt hátra.

Hogyan fog önállóan levegőt venni és gyűlölet nélkül meglenni az a két és fél millió hithű "keresztyén", ha majd valamikor mégiscsak elszakad az a bizonyos köldökzsinór? Az pedig még érdekesebb kérdés, hogy ekkora mentális kataklizma után mikor fog valamikor is szót érteni magyar a magyarral..?